Mi van akkor, ha az ügyfelünk mindig túl racionálisan válaszol?
Az elmúlt 6 évben jó pár ügyféllel találkoztam, akikre az volt jellemző, hogy túl racionálisan válaszoltak meg minden kérdést. Még azt is, hogy hogyan érzik magukat.
Általában ők azok az emberek, akik gyűjtik az információkat, adatokat és gondosan elemzik, melyek alapján, megfontoltan adnak válaszokat. A körülöttük lévő emberek kicsit távolságtartóknak, "hidegebb"-nek gondolják őket, mert többségében a megnyilvánulásaikban az érződik, hogy tényszerű információkra alapozva mondanak véleményt. Érzéseket kevesebbet mutatnak, így a kommunikációjuk nem olyan sokszínű.
Ők azok, akik általában felnőtt én állapotban kommunikálnak -a tranzakció analízis szülői, gyerek és felnőtt énállípotai közül. Legtöbbször kihívást jelent őket kimozdítani ebből és előhívni belőlük a szabad gyermek én állapotot, aki lazább, önfeledtebb, kreatívabb, viccelődik, a saját igényeire fókuszál, nem akar mindenáron másoknak megfelelni.
Ügyfeleink, a fejlesztő szakember kollégák megerősítik, hogy a CoachCard vizuális fejlesztő kártyái kiváló megoldást jelentenek arra, hogy a coachee ügyfeleinkből elő hívjuk a gyermeki énjüket, hiszen a kártyán található játékos rajzok, színek, szimbólumok kizökkentik őket a megszokott gondolkodásukból. Ilyenkor lehet látni a coachee ügyfeleknél,hogy forgatják a kezükben a kártyákat és gondolkoznak, hogy mit mond nekik a kártya, milyen érzéseket hoznak ki belőlük. Kis idő elteltével fantasztikus válaszokat kaphatunk tőlük.
Megéri kipróbálni az illusztrátor által megrajzolt kártyákat, hogy kimozdítsuk ügyfeleinket a megszokott gondolkodásukból!
Oldal URL